Csak szánakozva ráztam meg a fejem, mikor Cia a gyűrű után kezdett kutatni. Természetesen emlékeztem, hogy hova dobta… de reménykedtem benne, hogy nem fogja megtalálni. De nem jött össze. Csendben ültünk egymás mellett a rozoga lépcsőn, majd pár perc múlva megjelent Stefani, aki megpróbálta felvidítani Patriciát. Én meg sem kíséreltem.
- Cia, már rég megtanulhattad volna, hogy nekem nem tudsz olyat mondani, amivel elriasztanál magadtól. – húztam rideg mosolyra ajkaimat. Ennél többre nem igen futotta. Aztán mikor lépések zaját hallottam és a sötétből egy vörös hajzuhatag jött elő, smaragdszín szemeim fenyegetően megvillantak, majd felálltam. Ha megszólal, megátkozom. És most nem valami piti kis bűbájra gondolok, hanem esküszöm, ráküldök egy Cruciatust. A fekete mágia nem áll messze tőlem és a hangulatomat tekintve szemrebbenés nélkül meg tudtam volna kínozni Worrent, vagy bárkit, aki egy cseppet is feldühít.
- Nem hinném, hogy a többség túlzottan szívesen lát itt téged Worren. – köptem oda neki fagyosan mégis gyűlölködve a szavakat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése