Patricia
Ezt nem hiszem el. Fogja már be. Így bízzon az ember a barátaiban? Most ilyen dolgokat miért kell szóba hozni? Worrennel soha az életben semmit nem osztok meg. Azt akartam, hogy őrizze meg, erre megírja egy újságban? Miért tette ezt velem? Megérdemeltem? Talán. De nem pont tőle vártam volna.
Éreztem, hogy derekamon egyre lazább lesz a szorítás, míg végül Dylan maga mellé tol, de minél távolabb. Nem rezdültek meg arcizmaim, segítségkérően meredtem Reinára. Tudtak róla mind a hárman. De nem Miától vártam volna ezt. Egy hideg könnycsepp szánkázott végig érzelemmentes orcámon. Nem töröltem le, büszkén és dacosan felszegtem a fejem, majd lassú és méltóságteljes léptekkel mentem ki a folyosóra.
Miért kellett ezt felhoznia? Igen, emlékszem, mikor kiderült és emlékszem nagyon jól ki hogyan reagált. Egyben biztos voltam, még hozzá, hogy elvetetem. De nem történt meg, habár mindenki így tudta, hogy csak egy rossz emlék. Lett volna, ha éppen nem akkor találkozok egy nővel apám klinikáján. Ott ültem a váróban és készültem beszélni vele, mikor megláttam a nőt. Nekem nem volt kedvem gyereket nevelni, neki pedig pont egy babára volt szóksége. Reina segített bájitalt főzni, ami eltűnteti a hasam, de nem tudta kinek vagy minek kell egy eltűntető bájital. Egy kisfiam született, de nem vetettem rá csak egyetlen pillantást, majd már át is adtam a nőnek, aki egyedül fogja felnevelni a gyereket. Mindenkinek jobb lett így.
Néztem a változó tájat. Mindjárt megérkezünk, állapítottam meg, de ekkor Worren hangját hallottam meg.
- Dylan nem tudta, de szerintem sok mindent nem tudnak rólad az emberek rajtam kívül - mondtam neki vádlón, majd megcsóváltam a fejem. - Mondjuk kezdjük Dylennel, ha ugyis Ő van a középpontban. Kezdjük az elején. Dylan, meg Te, a Hugrabugos szobádban. Első alkalom. Dereng már valami? Vagy beszéljünk másról. Te, meg Én, Tiltott Rengeteg. Esetleg az azt követő reggel, mikor találkoztunk a Tekergők Szobájában. Csak hogy néhányat említsek köptem oda gúnyosan, majd bementem a kabinba félre lökve Worrent. Pálcám segítségével leszedtem a hatalmas bőröndömet, és magam után lebegtetve jöttem volna ki, ha nem érzem, hogy egy kéz kulcsolódott a csuklómra. Ahogy felnéztem az egy fejjel magasabb Dylant láttam meg, kinek bántottság csillogott kék szemeiben.
- Nem fogok bocsánatot kérni. Ez is hozzám tartozik, ha nem tetszik, menj el, hagyj itt, az egész Roxfort tele van ribancokkal, rád várnak. Nekem nincs semmire szükségem, főleg nem arra, hogy ki... - nem fejezhettem be, mert megcsókolt. Nem viszonoztam, csak álltam egy helyben, majd félre lökve a srácot, kirohantam, így már nem láthattam ahogy Dylan Reinához fordul éd faggatni kezdi.
Csak mentem, de nem az iskolába. Dehogy. Nem érdekel az évnyitó, meg kellett találnom a gyűrűt amit Denieltől kaptam. Én ezt nem bírom. Megkeresem és utána megyek, észre se fogják venni...
Ezt nem hiszem el. Fogja már be. Így bízzon az ember a barátaiban? Most ilyen dolgokat miért kell szóba hozni? Worrennel soha az életben semmit nem osztok meg. Azt akartam, hogy őrizze meg, erre megírja egy újságban? Miért tette ezt velem? Megérdemeltem? Talán. De nem pont tőle vártam volna.
Éreztem, hogy derekamon egyre lazább lesz a szorítás, míg végül Dylan maga mellé tol, de minél távolabb. Nem rezdültek meg arcizmaim, segítségkérően meredtem Reinára. Tudtak róla mind a hárman. De nem Miától vártam volna ezt. Egy hideg könnycsepp szánkázott végig érzelemmentes orcámon. Nem töröltem le, büszkén és dacosan felszegtem a fejem, majd lassú és méltóságteljes léptekkel mentem ki a folyosóra.
Miért kellett ezt felhoznia? Igen, emlékszem, mikor kiderült és emlékszem nagyon jól ki hogyan reagált. Egyben biztos voltam, még hozzá, hogy elvetetem. De nem történt meg, habár mindenki így tudta, hogy csak egy rossz emlék. Lett volna, ha éppen nem akkor találkozok egy nővel apám klinikáján. Ott ültem a váróban és készültem beszélni vele, mikor megláttam a nőt. Nekem nem volt kedvem gyereket nevelni, neki pedig pont egy babára volt szóksége. Reina segített bájitalt főzni, ami eltűnteti a hasam, de nem tudta kinek vagy minek kell egy eltűntető bájital. Egy kisfiam született, de nem vetettem rá csak egyetlen pillantást, majd már át is adtam a nőnek, aki egyedül fogja felnevelni a gyereket. Mindenkinek jobb lett így.
Néztem a változó tájat. Mindjárt megérkezünk, állapítottam meg, de ekkor Worren hangját hallottam meg.
- Dylan nem tudta, de szerintem sok mindent nem tudnak rólad az emberek rajtam kívül - mondtam neki vádlón, majd megcsóváltam a fejem. - Mondjuk kezdjük Dylennel, ha ugyis Ő van a középpontban. Kezdjük az elején. Dylan, meg Te, a Hugrabugos szobádban. Első alkalom. Dereng már valami? Vagy beszéljünk másról. Te, meg Én, Tiltott Rengeteg. Esetleg az azt követő reggel, mikor találkoztunk a Tekergők Szobájában. Csak hogy néhányat említsek köptem oda gúnyosan, majd bementem a kabinba félre lökve Worrent. Pálcám segítségével leszedtem a hatalmas bőröndömet, és magam után lebegtetve jöttem volna ki, ha nem érzem, hogy egy kéz kulcsolódott a csuklómra. Ahogy felnéztem az egy fejjel magasabb Dylant láttam meg, kinek bántottság csillogott kék szemeiben.
- Nem fogok bocsánatot kérni. Ez is hozzám tartozik, ha nem tetszik, menj el, hagyj itt, az egész Roxfort tele van ribancokkal, rád várnak. Nekem nincs semmire szükségem, főleg nem arra, hogy ki... - nem fejezhettem be, mert megcsókolt. Nem viszonoztam, csak álltam egy helyben, majd félre lökve a srácot, kirohantam, így már nem láthattam ahogy Dylan Reinához fordul éd faggatni kezdi.
Csak mentem, de nem az iskolába. Dehogy. Nem érdekel az évnyitó, meg kellett találnom a gyűrűt amit Denieltől kaptam. Én ezt nem bírom. Megkeresem és utána megyek, észre se fogják venni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése