Reina

 - Nem értem egyeseknek miért van gondja a hierarchiával. Nekem tökéletesen megfelel, hogy az uralkodó osztályba tartozom. – mosolyodtam el elégedetten. Még csak az hiányozna, hogy bemossanak az átlagos emberek közé. Brr… még a gondolatra is kiráz a hideg, hogy el kell vegyülnöm a tömegben. De természetesen ilyen nem fordulhat elő!

Mikor Patricia mobilja megcsörrent csak felvontam a szemöldökömet, de nem mozdultam. De mikor kihangosította a telefont én is besétáltam a szobába és nekidőltem a bárpultnak. Pár percig csendben hallgattam a beszélgetésüket, aztán lassan lehervadt arcomról a magabiztos mosoly. Péntek. Damian. Jajj, ne! Mikor legjobb barátnőm megemlítette a fehérnemű boltot, heves mutogatásba kezdtem, hogy fogja be a száját. Tudtam, hogy hogy fog reagálni az a két idióta. És nem is kellett csalódnom. Ujjaimat az orrnyergemhez szorítottam, majd nagy levegőt vettem.

 - Nos… - kezdtem óvatosan, miközben ki vettem Cia kezéből a telefont és idegesen járkálni kezdtem a szobában. Utáltam hazudni. Mármint Damiannek. Mert neki nem lehet, vagy lehet, hogy csak én nem tudok. Egyszerűen mindig leveszi a hanglejtésemből, hogy mikor mondok igazat és mikor nem. Felháborító! Bezzeg Darren mindig beveszi az apróbb kis ferdítéseimet…

 - Dylen oda ezt az izét Damiennek! – mondtam fogcsikorgatva.

 - Na mond… - hallottam meg a telefon másik végéből a hangját.

 - Nem vagy kihangosítva ugye?

 - Nem.

 - Akkor figyelj, nos…. az a helyzet, hogy nem tudunk ma találkozni és ezt Patricia nevében is mondom, mivel, hogy sürgős dolgunk van. Nem mondhatom meg, hogy mi, mert ööö meglepetés. – magyaráztam teljes meggyőződéssel.

 - Ha befejezted az értelmetlen hazudozást, akkor mi lenne ha kinyögnéd, hogy miért nem értek rá. – lemondóan nyögtem fel. Hihetetlen… ezt annyira, de annyira, de annyira utálom!

 - Hát… semmi közöd hozzá! Nem kell tudnod minden lépésemről! – úgy van, játsszuk szépen a hisztis picsát, akkor békén fog hagyni.

 - Anderson…  - oww… már egyáltalán nem kedves a hangja. Segélykérően pillantottam Patriciára, miközben kirántottam a gumit a hajamból, mire az mind az arcomba hullott. – Hol is vagytok igazából?

 - Én…

 - Nincs hát, én, izé, ööö, vagy de. Az igazat! Most! – olyan hangszínt ütött meg, amit még soha nem hallottam olyankor, mikor velem beszél. Dühös volt. Nagyon.

 - Miamiban! – nyögtem ki ijedten, majd kinyomtam a telefont és ijedten az ágyra dobtam.  Pár percig nagyokat pislogva bámultam a készülékre. Majd megnyaltam kiszáradt ajkaimat és bocsánatkérően pillantottam Ciára.

 - Sajnálom… én csak… nem szokott így beszélni velem… - motyogtam. 

Patricia

Elgondolkozva tanulmányoztam tökéletesen manikűrözött körmeimet, miközben Reinát hallgattam.

- Barátnéink egész biztosan örülnek, hogy a két diktátor végre szabadságot vett ki - nevettem fel gunyorosan. - A fejem tenném rá, hogy Worren az egész szünetet ágynak esve fogja tölteni, de nem betegség miatt. Kuk meg, ki tudja milyen mugli baromságokkal tölti az idejét - vontam vállat érdektelenül. Nem sok sárvérű volt, akit hajlandó voltam megtűrni a közvetlen környezetemben, anélkül, hogy az utolsó szál hajukat is leátkoztam volna a fejük tetjéről. Stefani azonban élvezhette ezt a megtiszteltetést. Nem mintha Worren jobb lett volna bármivel is. Csak éppen félvér volt. Az állandó szóvitáktól eltekintve, vele is egész jól megfértem egy teremben.

Ebben a pillanatban meghallottam telefonom irritáló csengőhangját. Ez volt az egyetlen mugli készülék, amit hajlandó voltam eltűrni. Ha azt vesszük, még hasznos is, ugyanis az illető, akivel beszélünk, nincs ott velünk, így tök simán azt hazudok neki, amit akarok. A kijelzőn ott villogott Dylan képe. 

- Na, Dylan tökéletesen tud még mindig időzíteni - morogtam orrom alá, majd megköszörültem torkomat, és ellazítottam arcizmaimat. Miután felvettem Dylan hívását, kihangosítottam a beszélgetést. Pillantásomat mélyen barátnőmébe fúrtam és úgy kezdtem beszélni. 

- Szia Dylan.

- Hali Ciuka, mit csinálunk ma este? Arra gondoltam...

- Péntek van? - kérdeztem szemöldök ráncolva, és ezidáig minden péntek estét együtt töltöttünk. Négyesben. Reináékkal. Legalább nem csak én vagyok bajban. Ez a gondolat egy magabiztos mosolyt csalt arcomra. Láttam barátnőm arcán, hogy ő is teljesen tisztában van vele, hogy mit jelent a péntek este kifejezés. 

- Damiannal foglaltunk asztalt a Royal's-ba. Szóval, úgy gondoltuk, hogy mivel azt mondtad Reinával ma vásárolgatni fogtok, aztán pedig masszíroztatni mentek, találkozhatnánk ott. Nyolckor?

Nagy csend állt be a beszélgetésbe. 

- Figyelj Dylan, az történt, hogy Reina és Én... itt ragadtunk az áruházban. Rengeteg új üzlet nyílt, és még csak most megyünk be a másodikba. Egy fehérnemű üzletbe - bólogattam Reinának. - Szóval, nem fogunk odaérni.

- Fehérnemű üzlet? Hol vagytok? Damian azt mondja, szívesen végig nézné, ahogy Reina próbálgatja estére a szerepjátékos szerkókat. És én sem vagyok ezzel másképpen - látnom sem kellett, hogy magam előtt lássam azt a kaján vigyort az arcán, amibe még én is képes voltam belepirulni. 

- Ide nem jöhetnek be férfiak - "Reina, segíts" tátogtam barátnőmnek.

- Akkor csak mond a címet, bemászunk az ablakon. - A háttérben lehetett hallani Damian röhögését is. 

Reina

 - Aljas rágalom! Mikor Damian velem van, akkor igyekszem moderálni magam, mert ha nem, akkor nagyon morci lesz azt meg nem szeretem. – nyújtottam rá a nyelvemet.

Pár órával később álmosan pislogva dobtam arrébb a selyempárnát. Pár percig még kómásan nézelődtem, aztán én is feltápászkodtam a puha ülésből.

A szállodáig vezető út szinte fárasztóbb volt, mint az egész repülés. A sofőr annyit pofázott, hogy már azt tervezgettem, hogy milyen átkot is küldök rá. De azért néha benyögtem egy „értem”-et vagy egy „aha”-t. Egyébként meg tökéletesen elbeszélgetett magával, nem kellettünk oda mi. Csak nem értem miért én fizettem neki, mikor ki kellett szállnunk, mivel szerintem nekünk járna jutalom azért, amiért képesek voltunk elviselni 20 percen keresztül. Utálom az ilyen szörnyen túlbuzgó embereket. Idegesítőek.

Míg Patricia azzal volt elfoglalva, hogy elkérje a szobakulcsunkat, addig én felküldettem a csomagjainkat a szobához.

 - Mégis, hogy tartott eddig, hogy egy kártyát kikérj? Mindig is tudtam, hogy a meggyőző képességed csak addig terjed, hogy a hímneműeket lenyűgözd, de hogy ennyire képtelen vagy kommunikálni az azonos nemű társaiddal, az hihetetlen… - húztam gúnyos mosolyra ajkaimat, miközben kikaptam a kulcsot a kezéből.

Mikor felértünk a szobába körbe néztem, aztán elhúztam a szám.

 - Lehet, hogy mégis az elnöki lakosztályt kellett volna kérnünk, nem? – kérdeztem, miután befejeztem a konyha tanulmányozását. Nem értem minek az ide. Ha már valaki egy ötcsillagos szállodába megy, akkor nem fog magának főzni. Röhejesek ezek a muglik, de tényleg. Ledobtam az egyik ágyra fekete retikülömet, majd én is kisétáltam az erkélyre. Csípőmet nekidöntöttem a korlátnak, úgy pillantottam legjobb barátnőmre.

 - Valószínűleg. – vontam vállat unottan. – Mehetünk vásárolni, apám már úgy is panaszkodott, hogy nem tud mit kezdeni a vagyonával. Majd én megoldom. – vigyorodtam el. – Cameron még a múlt héten átváltott egy szép összeget a mugli pénzre. – Fogalmam sincs mi értelme mocskos papírdarabokkal fizetni. – fintorodtam el, majd a szememre toltam a napszemüveget és leültem Cia napozóágyának végébe.

 - Szerinted mit csináltak most a többiek?

Patricia

Kényelmesen hátra dőltem a székben, majd megkerestem a biztonságiövet. Arcomon már nem látszott, hogy bármennyire is tartanék a repüléstől, csak kezem tétova mozdulatai árulhattak el és tenyerem, melynek finom barázdáiban egyre több izzadságcsepp gyűlt össze. Lábaimat keresztbe fontam, majd fejemet abba az irányba fordítottam, amerre Reina pillantgatott. Telt ajkaim gunyoros vigyorba húzódtak szavait követően. 

- Te mindig úgy csinálsz, mintha szingli lennél. És különben is, két hétig szabadok vagyunk. Dylannek és Damiannak semmiről nem kell értesülnie, ami Anglia határain kívül történik - mondtam pimaszul és a stewardess tálcájáról levettem két pohár pezsgőt, majd az egyiket barátnőm kezébe nyomtam, sajátomba pedig belekortyoltam és én is jól láthatóan végig mértem a pár sorral előrébb ülő, férfit. 

Néhány óra elteltével fáradtan konstatáltam, hogy túl éltem a repülőutat. Jól esett felállni a helyemről, és kinyújtóztatni elgémberedett végtagjaimat. Miután visszaszereztük bőröndjeinket, az utca felé vettük az irányt és az első taxit leintettük. A sofőrünk egy fiatal, helyi srác volt, aki elmesélt mindent a városról, amit tudni érdemes lehetett egy túristának, de sajnos azt is, amire egyáltalán nem is lettünk volna kíváncsiak. Miután fél órája már be sem állt a szája, csak unottan megforgattam szemeimet, elszakítottam tekintetemet az épületekről és Reinára néztem, mintha csak azt akarnám sugallni neki: "Hadd átkozzam meg. Csak egy egészen kicsit". A srácnak szerencséje volt, ugyanis a következő szálloda, már a miénk volt. Mint a villám úgy pattantam ki az autó hátsó üléséről, és fehér bőröndömet magam után vonszolva sétáltam Reinával a nyomomba a recepciós pulthoz. 

- Jó napot - támaszkodtam fel a pultra, majd hosszú műkörmeimmel türelmeltenül kopogtatni kezdtem a hideg márvány pulton. Percekig kellett várakozni, mire egy nő hajlandó volt letenni a telefont, és figyelmét rám irányította. Gyűlőltem ha megvárattattak. Haza felé azt hiszem írok pár kellemetlen bejegyzést a Vendégkönyvükbe.  

Rövid idő múlva, már az emeleti lakosztályunkban járkáltam fel-alá. A teraszra érve, hanyagul elhevertem az egyik napozó ágyon, és lábamról lerúgtam a tíz centis magassarkút. A kilátás egész kellemes volt, ugyanis ha kimentünk a teraszunk a tengerre nézett, ami nem lehetett messzebb 20 méternél. 

- Rei, én már előre látom, hogy tartalmasan fog eltelni ez a két hét - rebegtettem meg pilláimat ártatlanul. - Szóval, mit csinálunk ma? Bemehetnénk a városba szétnézni. Biztos van egy két jobb üzlet is. És a város tele van pasikkal - húztam pimasz mosolyra számat. 

Reina

 - Édes, drága anyucikám… Hidd el kérlek, hogy 17 évesen nem lesz semmi bajom Miamiban. Meg tudom védeni magam érted? – pislogtam anyámra angyalian. Már vagy húsz perce azt szajkózza, hogy sokkal jobban érezné magát, ha mondjuk Damian velünk jönne. Hogyne! Még csak az hiányzik, hogy Miamiban is megmondja nekem, hogy kivel beszélhetek szerinte és kivel nem. Egyébként meg szórakozni megyek, amibe khm… sok minden beletartozik, amit Damiannek nem kéne látnia. Szóvaaal, nem jöhet. Nekem viszont mindjárt indulnom kell.

 - Anyuci, indulnom kéne…. – csicseregtem. Épp ekkor libegett be a szobába Kiara. Képtelen voltam elfojtani egy fintort, mire anyám szúrós szemmel nézett rám.

 - Nem vagyok biztos benne, hogy Reina elég felelősségteljes ehhez. – mondta negédesen mosolyogva.

 - Én viszont biztos vagyok benne, hogy neked semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok és mit nem. – sziszegtem vissza.

 - Anya, te is tudod, hogy hiába aranyvérű az a lány, elég romlott. – magyarázott a nővérem. Merlinre!

 - Kiara, mi lenne ha nem ítélkeznél úgy, hogy te is egy kegyetlen nagy kurva vagy?! – kiáltottam fel kétségbeesetten. Anyám már épp nyitotta a száját, hogy valami „ejnye-bejnye” szöveget vágjon hozzám, de mielőtt megszólalhatott volna megragadtam a bőröndjeimet és hopponáltam. Már kezdtem megijedni, hogy elrontom az úti célt, ilyen síkideg állapotban, de szerencsére a várt helyen landoltam. Miért is rontottam volna el? Hiszen én vagyok Reina Anderson. Elvárható, hogy ez is tökéletesen menjen. És megy is. Nem úgy, mint drágalátos Patricia barátnémnak, aki imádja veszélyeztetni a vizsgáztatók testi épségét. Mondjuk, ha nem sikerült volna elsőre, akkor inkább haza se mentem volna, hiszen a megszokott Kiváló helyett, V-t kaptam mágiatörire. Hihetetlen szégyen.  Az pedig, hogy nem lettem iskola első, már mindennek a határa. Kezdtek szétcsúszni és egyre jobban hasonlítani Patriciára. Még csak az hiányzik… jesszus, még rágondolni is rossz. Muszáj megtartanom a tökéletes aranyvérű lány látszatát. Azt pedig, hogy miket művelek a szabadidőmben… nos, arról nem kell mindenkinek tudnia. Cia már épp eléggé elrontotta a hírnevét. Csak a Goldwin név menti meg a hivatalos kurva jelzőtől. Szörnyű.

Még egyszer utoljára végigsimítottam mogyoróbarna tincseimet, lesöpörtem a nem létező port mélykék selyemblúzomrúl és fekete miniszoknyámról, majd kék, tűsarkú szandálomban odatipegtem a tükörben magát bámuló barátnőmhöz. Mikor a nyakamba vetette magát, cseppet meginogtam, de végül sikerült megállnom a saját lábamon.

 - Neked is szia. Kicsit túl vagy pörögve, nem gondolod? – megengedtem magamnak egy laza mosolyt, aztán szememet a bejáratra szegeztem. Előhúztam fekete retikülömből a jegyeket, aztán karon ragadtam Patriciát és elkezdtem húzni.

 - Ne pánikolj már. Végre egy kis szabadság. Se anyám, se Kiara, se Damian, se Darren… - sóhajtottam fel vidáman, majd csókot dobtam a biztonsági őrnek.

 - Na, gyerünk. – odaadtam a jegyeket a nemtudomminek aki, a röggen cuccnál állt, aztán átléptünk a mini kapunk.

Tíz perccel később kényelmesen nyúltam végig az első osztály egyik puha ülésén. Összeborzoltam egy kicsit a hajamat, majd a számba nyomtam egy szem epret.

 - Végre megszabadulunk egy kicsit Angliától… - motyogtam, majd kacér pillantást vetettem a pár sorral előrébb ülő pasira.

 - Jajj, annyira hiányzik a szinglik élete… - nyögtem fel játszott szenvedéssel, azt kényelmesen hátradőletem.

Patricia

Hatalmas bőröndömnek valószínűleg elég lett volna egy aprócska fehérnemű is, hogy az oldalán lévő két csatt felmondja a szolgálatot, és az összes bepakolt, gyönyörűen összehajtogatott ruhadarabom, London szürke utcájának macskaköves járdáján végezze. Természetesen csak a leg életbe vágóbb dolgokat pakoltam be, de ebbe az egész szobám beletartozik és természetesen kedves pálcám, ami ha nincs velem, úgy érzem, hogy letépték a karomat. Na jó, ez enyhe túlzás, de valjuk be, hogy a pálcám nélkül nem vagyok képes még egy teát se főzni. Nem mintha eddig bármikor szükségem lett volna rá, hogy magamnak forraljak vizet. Mindig ott volt a házvezetőnőnk, aki egyet csettintettem és kiszolgált. Kár, hogy ő nem fért bele a bőröndömbe. 

Egy sivár, keskeny utcán haladtam végig. Amíg nem volt muszáj, nem fanyarodtam rá mugli eszközökre. Undorítóak, és most mégis kénytelen leszek két héten keresztül elviselni a nyomorék életmódjukat, mert Miami nem éppen a varázsló társadalom központja. Drága barátnőm viszont már egy ideje azzal nyúz, hogy ide el kell látogatnunk. Ráadásul együtt. Azzal még nincs is baj, mert már megszoktam, hogy a fél életünket együtt töltjük. De miért nem utazhattunk volna Hopp porral? Mert Miamiban senkinek nincs szüksége kandallóra. Hopponálni meg nem lett volna okos ötlet, hiszen éppen a napokban buktattak meg legalább századszorra a vizsgán, mert a vizsgázónak társas hopponállás közben véletlenül elhagytuk a lábát, a kezét, vagy legutóbb a két füle maradt a vizsgaközpontban. De Merlinem, egyszer nekem is meg kell tanulnom hopponálni. Kár, hogy azt mondják, nem áldoznak fel több vizsgáztatót. Így most mehetünk ezzel a repülő vasmadárral. Nem is biztonságos, anyám szerint ezek folyton lezuhannak. De hát, amit anyám ellenez, azt csak azért is kipróbálom. 

Miután leadtam a csomagjaimat, bizalmatlanul méregettem a méretes üvegablakokon keresztül a repülőgépet, ahova körülbelül félórán belül szándékoztam felszállni. Azért érdekes fordulat, hogy egyszer sikerült időben odaérnem valahova, bezzeg akkor Reina lemarad róla. Ideérhetne már. Egyedül nem fogok elutazni merlin háta mögé. 

A közeli tükörben még egyszer végig néztem magamon.Egy szürke sapka féloldalasan simult fejemre, alóla aranyszőke hajzuhatagom hullámos fürtökben omlott hátamra, és fufrumból néhány rakoncátlan tincs  minduntalan ezüstszürke szemeimbe hullt. Egy mélyen dekoltál, rövidujjú inget, hozzá pedig ugyan csak fényes anyagból készült szürke selyem szoknyát viseltem, ami aligha ért a combom közepéig. Ahogy magamat vizsgálgattam, egyszer csak egy barna hajú lányt láttam meg kezében csomagjaival. Alig hogy három napja utoljára láttam, de ahogy felé fordultam, rózsaszín ajkaim széles mosolyba húzódtak és ahogy közelebb ért nyakába vetettem magam.

- Sziaaaa - sikítottam fülébe. - Azt hittem már nem is jössz. Tudod, meg kellene beszélnünk pár dolgot az utazással kapcsolatban. - Féloldalasan a gép felé sandítottam. - Biztos azzal fogunk utazni? És belegondoltál? Két hétig semmi mágia, semmi varázslás, se seprű, se házicselédek. Csak mi ketten és Miami nyüzgő utcái, amik csak ránk várnak - villantottam ki hófehér fogsoromat. Még mindig nem voltam benne biztos, hogy én felülök-e a repülőre.