Reina

 - Nem értem egyeseknek miért van gondja a hierarchiával. Nekem tökéletesen megfelel, hogy az uralkodó osztályba tartozom. – mosolyodtam el elégedetten. Még csak az hiányozna, hogy bemossanak az átlagos emberek közé. Brr… még a gondolatra is kiráz a hideg, hogy el kell vegyülnöm a tömegben. De természetesen ilyen nem fordulhat elő!

Mikor Patricia mobilja megcsörrent csak felvontam a szemöldökömet, de nem mozdultam. De mikor kihangosította a telefont én is besétáltam a szobába és nekidőltem a bárpultnak. Pár percig csendben hallgattam a beszélgetésüket, aztán lassan lehervadt arcomról a magabiztos mosoly. Péntek. Damian. Jajj, ne! Mikor legjobb barátnőm megemlítette a fehérnemű boltot, heves mutogatásba kezdtem, hogy fogja be a száját. Tudtam, hogy hogy fog reagálni az a két idióta. És nem is kellett csalódnom. Ujjaimat az orrnyergemhez szorítottam, majd nagy levegőt vettem.

 - Nos… - kezdtem óvatosan, miközben ki vettem Cia kezéből a telefont és idegesen járkálni kezdtem a szobában. Utáltam hazudni. Mármint Damiannek. Mert neki nem lehet, vagy lehet, hogy csak én nem tudok. Egyszerűen mindig leveszi a hanglejtésemből, hogy mikor mondok igazat és mikor nem. Felháborító! Bezzeg Darren mindig beveszi az apróbb kis ferdítéseimet…

 - Dylen oda ezt az izét Damiennek! – mondtam fogcsikorgatva.

 - Na mond… - hallottam meg a telefon másik végéből a hangját.

 - Nem vagy kihangosítva ugye?

 - Nem.

 - Akkor figyelj, nos…. az a helyzet, hogy nem tudunk ma találkozni és ezt Patricia nevében is mondom, mivel, hogy sürgős dolgunk van. Nem mondhatom meg, hogy mi, mert ööö meglepetés. – magyaráztam teljes meggyőződéssel.

 - Ha befejezted az értelmetlen hazudozást, akkor mi lenne ha kinyögnéd, hogy miért nem értek rá. – lemondóan nyögtem fel. Hihetetlen… ezt annyira, de annyira, de annyira utálom!

 - Hát… semmi közöd hozzá! Nem kell tudnod minden lépésemről! – úgy van, játsszuk szépen a hisztis picsát, akkor békén fog hagyni.

 - Anderson…  - oww… már egyáltalán nem kedves a hangja. Segélykérően pillantottam Patriciára, miközben kirántottam a gumit a hajamból, mire az mind az arcomba hullott. – Hol is vagytok igazából?

 - Én…

 - Nincs hát, én, izé, ööö, vagy de. Az igazat! Most! – olyan hangszínt ütött meg, amit még soha nem hallottam olyankor, mikor velem beszél. Dühös volt. Nagyon.

 - Miamiban! – nyögtem ki ijedten, majd kinyomtam a telefont és ijedten az ágyra dobtam.  Pár percig nagyokat pislogva bámultam a készülékre. Majd megnyaltam kiszáradt ajkaimat és bocsánatkérően pillantottam Ciára.

 - Sajnálom… én csak… nem szokott így beszélni velem… - motyogtam. 

Patricia

Elgondolkozva tanulmányoztam tökéletesen manikűrözött körmeimet, miközben Reinát hallgattam.

- Barátnéink egész biztosan örülnek, hogy a két diktátor végre szabadságot vett ki - nevettem fel gunyorosan. - A fejem tenném rá, hogy Worren az egész szünetet ágynak esve fogja tölteni, de nem betegség miatt. Kuk meg, ki tudja milyen mugli baromságokkal tölti az idejét - vontam vállat érdektelenül. Nem sok sárvérű volt, akit hajlandó voltam megtűrni a közvetlen környezetemben, anélkül, hogy az utolsó szál hajukat is leátkoztam volna a fejük tetjéről. Stefani azonban élvezhette ezt a megtiszteltetést. Nem mintha Worren jobb lett volna bármivel is. Csak éppen félvér volt. Az állandó szóvitáktól eltekintve, vele is egész jól megfértem egy teremben.

Ebben a pillanatban meghallottam telefonom irritáló csengőhangját. Ez volt az egyetlen mugli készülék, amit hajlandó voltam eltűrni. Ha azt vesszük, még hasznos is, ugyanis az illető, akivel beszélünk, nincs ott velünk, így tök simán azt hazudok neki, amit akarok. A kijelzőn ott villogott Dylan képe. 

- Na, Dylan tökéletesen tud még mindig időzíteni - morogtam orrom alá, majd megköszörültem torkomat, és ellazítottam arcizmaimat. Miután felvettem Dylan hívását, kihangosítottam a beszélgetést. Pillantásomat mélyen barátnőmébe fúrtam és úgy kezdtem beszélni. 

- Szia Dylan.

- Hali Ciuka, mit csinálunk ma este? Arra gondoltam...

- Péntek van? - kérdeztem szemöldök ráncolva, és ezidáig minden péntek estét együtt töltöttünk. Négyesben. Reináékkal. Legalább nem csak én vagyok bajban. Ez a gondolat egy magabiztos mosolyt csalt arcomra. Láttam barátnőm arcán, hogy ő is teljesen tisztában van vele, hogy mit jelent a péntek este kifejezés. 

- Damiannal foglaltunk asztalt a Royal's-ba. Szóval, úgy gondoltuk, hogy mivel azt mondtad Reinával ma vásárolgatni fogtok, aztán pedig masszíroztatni mentek, találkozhatnánk ott. Nyolckor?

Nagy csend állt be a beszélgetésbe. 

- Figyelj Dylan, az történt, hogy Reina és Én... itt ragadtunk az áruházban. Rengeteg új üzlet nyílt, és még csak most megyünk be a másodikba. Egy fehérnemű üzletbe - bólogattam Reinának. - Szóval, nem fogunk odaérni.

- Fehérnemű üzlet? Hol vagytok? Damian azt mondja, szívesen végig nézné, ahogy Reina próbálgatja estére a szerepjátékos szerkókat. És én sem vagyok ezzel másképpen - látnom sem kellett, hogy magam előtt lássam azt a kaján vigyort az arcán, amibe még én is képes voltam belepirulni. 

- Ide nem jöhetnek be férfiak - "Reina, segíts" tátogtam barátnőmnek.

- Akkor csak mond a címet, bemászunk az ablakon. - A háttérben lehetett hallani Damian röhögését is. 

Reina

 - Aljas rágalom! Mikor Damian velem van, akkor igyekszem moderálni magam, mert ha nem, akkor nagyon morci lesz azt meg nem szeretem. – nyújtottam rá a nyelvemet.

Pár órával később álmosan pislogva dobtam arrébb a selyempárnát. Pár percig még kómásan nézelődtem, aztán én is feltápászkodtam a puha ülésből.

A szállodáig vezető út szinte fárasztóbb volt, mint az egész repülés. A sofőr annyit pofázott, hogy már azt tervezgettem, hogy milyen átkot is küldök rá. De azért néha benyögtem egy „értem”-et vagy egy „aha”-t. Egyébként meg tökéletesen elbeszélgetett magával, nem kellettünk oda mi. Csak nem értem miért én fizettem neki, mikor ki kellett szállnunk, mivel szerintem nekünk járna jutalom azért, amiért képesek voltunk elviselni 20 percen keresztül. Utálom az ilyen szörnyen túlbuzgó embereket. Idegesítőek.

Míg Patricia azzal volt elfoglalva, hogy elkérje a szobakulcsunkat, addig én felküldettem a csomagjainkat a szobához.

 - Mégis, hogy tartott eddig, hogy egy kártyát kikérj? Mindig is tudtam, hogy a meggyőző képességed csak addig terjed, hogy a hímneműeket lenyűgözd, de hogy ennyire képtelen vagy kommunikálni az azonos nemű társaiddal, az hihetetlen… - húztam gúnyos mosolyra ajkaimat, miközben kikaptam a kulcsot a kezéből.

Mikor felértünk a szobába körbe néztem, aztán elhúztam a szám.

 - Lehet, hogy mégis az elnöki lakosztályt kellett volna kérnünk, nem? – kérdeztem, miután befejeztem a konyha tanulmányozását. Nem értem minek az ide. Ha már valaki egy ötcsillagos szállodába megy, akkor nem fog magának főzni. Röhejesek ezek a muglik, de tényleg. Ledobtam az egyik ágyra fekete retikülömet, majd én is kisétáltam az erkélyre. Csípőmet nekidöntöttem a korlátnak, úgy pillantottam legjobb barátnőmre.

 - Valószínűleg. – vontam vállat unottan. – Mehetünk vásárolni, apám már úgy is panaszkodott, hogy nem tud mit kezdeni a vagyonával. Majd én megoldom. – vigyorodtam el. – Cameron még a múlt héten átváltott egy szép összeget a mugli pénzre. – Fogalmam sincs mi értelme mocskos papírdarabokkal fizetni. – fintorodtam el, majd a szememre toltam a napszemüveget és leültem Cia napozóágyának végébe.

 - Szerinted mit csináltak most a többiek?

Patricia

Kényelmesen hátra dőltem a székben, majd megkerestem a biztonságiövet. Arcomon már nem látszott, hogy bármennyire is tartanék a repüléstől, csak kezem tétova mozdulatai árulhattak el és tenyerem, melynek finom barázdáiban egyre több izzadságcsepp gyűlt össze. Lábaimat keresztbe fontam, majd fejemet abba az irányba fordítottam, amerre Reina pillantgatott. Telt ajkaim gunyoros vigyorba húzódtak szavait követően. 

- Te mindig úgy csinálsz, mintha szingli lennél. És különben is, két hétig szabadok vagyunk. Dylannek és Damiannak semmiről nem kell értesülnie, ami Anglia határain kívül történik - mondtam pimaszul és a stewardess tálcájáról levettem két pohár pezsgőt, majd az egyiket barátnőm kezébe nyomtam, sajátomba pedig belekortyoltam és én is jól láthatóan végig mértem a pár sorral előrébb ülő, férfit. 

Néhány óra elteltével fáradtan konstatáltam, hogy túl éltem a repülőutat. Jól esett felállni a helyemről, és kinyújtóztatni elgémberedett végtagjaimat. Miután visszaszereztük bőröndjeinket, az utca felé vettük az irányt és az első taxit leintettük. A sofőrünk egy fiatal, helyi srác volt, aki elmesélt mindent a városról, amit tudni érdemes lehetett egy túristának, de sajnos azt is, amire egyáltalán nem is lettünk volna kíváncsiak. Miután fél órája már be sem állt a szája, csak unottan megforgattam szemeimet, elszakítottam tekintetemet az épületekről és Reinára néztem, mintha csak azt akarnám sugallni neki: "Hadd átkozzam meg. Csak egy egészen kicsit". A srácnak szerencséje volt, ugyanis a következő szálloda, már a miénk volt. Mint a villám úgy pattantam ki az autó hátsó üléséről, és fehér bőröndömet magam után vonszolva sétáltam Reinával a nyomomba a recepciós pulthoz. 

- Jó napot - támaszkodtam fel a pultra, majd hosszú műkörmeimmel türelmeltenül kopogtatni kezdtem a hideg márvány pulton. Percekig kellett várakozni, mire egy nő hajlandó volt letenni a telefont, és figyelmét rám irányította. Gyűlőltem ha megvárattattak. Haza felé azt hiszem írok pár kellemetlen bejegyzést a Vendégkönyvükbe.  

Rövid idő múlva, már az emeleti lakosztályunkban járkáltam fel-alá. A teraszra érve, hanyagul elhevertem az egyik napozó ágyon, és lábamról lerúgtam a tíz centis magassarkút. A kilátás egész kellemes volt, ugyanis ha kimentünk a teraszunk a tengerre nézett, ami nem lehetett messzebb 20 méternél. 

- Rei, én már előre látom, hogy tartalmasan fog eltelni ez a két hét - rebegtettem meg pilláimat ártatlanul. - Szóval, mit csinálunk ma? Bemehetnénk a városba szétnézni. Biztos van egy két jobb üzlet is. És a város tele van pasikkal - húztam pimasz mosolyra számat. 

Reina

 - Édes, drága anyucikám… Hidd el kérlek, hogy 17 évesen nem lesz semmi bajom Miamiban. Meg tudom védeni magam érted? – pislogtam anyámra angyalian. Már vagy húsz perce azt szajkózza, hogy sokkal jobban érezné magát, ha mondjuk Damian velünk jönne. Hogyne! Még csak az hiányzik, hogy Miamiban is megmondja nekem, hogy kivel beszélhetek szerinte és kivel nem. Egyébként meg szórakozni megyek, amibe khm… sok minden beletartozik, amit Damiannek nem kéne látnia. Szóvaaal, nem jöhet. Nekem viszont mindjárt indulnom kell.

 - Anyuci, indulnom kéne…. – csicseregtem. Épp ekkor libegett be a szobába Kiara. Képtelen voltam elfojtani egy fintort, mire anyám szúrós szemmel nézett rám.

 - Nem vagyok biztos benne, hogy Reina elég felelősségteljes ehhez. – mondta negédesen mosolyogva.

 - Én viszont biztos vagyok benne, hogy neked semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok és mit nem. – sziszegtem vissza.

 - Anya, te is tudod, hogy hiába aranyvérű az a lány, elég romlott. – magyarázott a nővérem. Merlinre!

 - Kiara, mi lenne ha nem ítélkeznél úgy, hogy te is egy kegyetlen nagy kurva vagy?! – kiáltottam fel kétségbeesetten. Anyám már épp nyitotta a száját, hogy valami „ejnye-bejnye” szöveget vágjon hozzám, de mielőtt megszólalhatott volna megragadtam a bőröndjeimet és hopponáltam. Már kezdtem megijedni, hogy elrontom az úti célt, ilyen síkideg állapotban, de szerencsére a várt helyen landoltam. Miért is rontottam volna el? Hiszen én vagyok Reina Anderson. Elvárható, hogy ez is tökéletesen menjen. És megy is. Nem úgy, mint drágalátos Patricia barátnémnak, aki imádja veszélyeztetni a vizsgáztatók testi épségét. Mondjuk, ha nem sikerült volna elsőre, akkor inkább haza se mentem volna, hiszen a megszokott Kiváló helyett, V-t kaptam mágiatörire. Hihetetlen szégyen.  Az pedig, hogy nem lettem iskola első, már mindennek a határa. Kezdtek szétcsúszni és egyre jobban hasonlítani Patriciára. Még csak az hiányzik… jesszus, még rágondolni is rossz. Muszáj megtartanom a tökéletes aranyvérű lány látszatát. Azt pedig, hogy miket művelek a szabadidőmben… nos, arról nem kell mindenkinek tudnia. Cia már épp eléggé elrontotta a hírnevét. Csak a Goldwin név menti meg a hivatalos kurva jelzőtől. Szörnyű.

Még egyszer utoljára végigsimítottam mogyoróbarna tincseimet, lesöpörtem a nem létező port mélykék selyemblúzomrúl és fekete miniszoknyámról, majd kék, tűsarkú szandálomban odatipegtem a tükörben magát bámuló barátnőmhöz. Mikor a nyakamba vetette magát, cseppet meginogtam, de végül sikerült megállnom a saját lábamon.

 - Neked is szia. Kicsit túl vagy pörögve, nem gondolod? – megengedtem magamnak egy laza mosolyt, aztán szememet a bejáratra szegeztem. Előhúztam fekete retikülömből a jegyeket, aztán karon ragadtam Patriciát és elkezdtem húzni.

 - Ne pánikolj már. Végre egy kis szabadság. Se anyám, se Kiara, se Damian, se Darren… - sóhajtottam fel vidáman, majd csókot dobtam a biztonsági őrnek.

 - Na, gyerünk. – odaadtam a jegyeket a nemtudomminek aki, a röggen cuccnál állt, aztán átléptünk a mini kapunk.

Tíz perccel később kényelmesen nyúltam végig az első osztály egyik puha ülésén. Összeborzoltam egy kicsit a hajamat, majd a számba nyomtam egy szem epret.

 - Végre megszabadulunk egy kicsit Angliától… - motyogtam, majd kacér pillantást vetettem a pár sorral előrébb ülő pasira.

 - Jajj, annyira hiányzik a szinglik élete… - nyögtem fel játszott szenvedéssel, azt kényelmesen hátradőletem.

Patricia

Hatalmas bőröndömnek valószínűleg elég lett volna egy aprócska fehérnemű is, hogy az oldalán lévő két csatt felmondja a szolgálatot, és az összes bepakolt, gyönyörűen összehajtogatott ruhadarabom, London szürke utcájának macskaköves járdáján végezze. Természetesen csak a leg életbe vágóbb dolgokat pakoltam be, de ebbe az egész szobám beletartozik és természetesen kedves pálcám, ami ha nincs velem, úgy érzem, hogy letépték a karomat. Na jó, ez enyhe túlzás, de valjuk be, hogy a pálcám nélkül nem vagyok képes még egy teát se főzni. Nem mintha eddig bármikor szükségem lett volna rá, hogy magamnak forraljak vizet. Mindig ott volt a házvezetőnőnk, aki egyet csettintettem és kiszolgált. Kár, hogy ő nem fért bele a bőröndömbe. 

Egy sivár, keskeny utcán haladtam végig. Amíg nem volt muszáj, nem fanyarodtam rá mugli eszközökre. Undorítóak, és most mégis kénytelen leszek két héten keresztül elviselni a nyomorék életmódjukat, mert Miami nem éppen a varázsló társadalom központja. Drága barátnőm viszont már egy ideje azzal nyúz, hogy ide el kell látogatnunk. Ráadásul együtt. Azzal még nincs is baj, mert már megszoktam, hogy a fél életünket együtt töltjük. De miért nem utazhattunk volna Hopp porral? Mert Miamiban senkinek nincs szüksége kandallóra. Hopponálni meg nem lett volna okos ötlet, hiszen éppen a napokban buktattak meg legalább századszorra a vizsgán, mert a vizsgázónak társas hopponállás közben véletlenül elhagytuk a lábát, a kezét, vagy legutóbb a két füle maradt a vizsgaközpontban. De Merlinem, egyszer nekem is meg kell tanulnom hopponálni. Kár, hogy azt mondják, nem áldoznak fel több vizsgáztatót. Így most mehetünk ezzel a repülő vasmadárral. Nem is biztonságos, anyám szerint ezek folyton lezuhannak. De hát, amit anyám ellenez, azt csak azért is kipróbálom. 

Miután leadtam a csomagjaimat, bizalmatlanul méregettem a méretes üvegablakokon keresztül a repülőgépet, ahova körülbelül félórán belül szándékoztam felszállni. Azért érdekes fordulat, hogy egyszer sikerült időben odaérnem valahova, bezzeg akkor Reina lemarad róla. Ideérhetne már. Egyedül nem fogok elutazni merlin háta mögé. 

A közeli tükörben még egyszer végig néztem magamon.Egy szürke sapka féloldalasan simult fejemre, alóla aranyszőke hajzuhatagom hullámos fürtökben omlott hátamra, és fufrumból néhány rakoncátlan tincs  minduntalan ezüstszürke szemeimbe hullt. Egy mélyen dekoltál, rövidujjú inget, hozzá pedig ugyan csak fényes anyagból készült szürke selyem szoknyát viseltem, ami aligha ért a combom közepéig. Ahogy magamat vizsgálgattam, egyszer csak egy barna hajú lányt láttam meg kezében csomagjaival. Alig hogy három napja utoljára láttam, de ahogy felé fordultam, rózsaszín ajkaim széles mosolyba húzódtak és ahogy közelebb ért nyakába vetettem magam.

- Sziaaaa - sikítottam fülébe. - Azt hittem már nem is jössz. Tudod, meg kellene beszélnünk pár dolgot az utazással kapcsolatban. - Féloldalasan a gép felé sandítottam. - Biztos azzal fogunk utazni? És belegondoltál? Két hétig semmi mágia, semmi varázslás, se seprű, se házicselédek. Csak mi ketten és Miami nyüzgő utcái, amik csak ránk várnak - villantottam ki hófehér fogsoromat. Még mindig nem voltam benne biztos, hogy én felülök-e a repülőre. 

Mia

- Nem tudom Stefi, talán mert kalandra vágytam. Mi a fene... - Néztem és hallgattam volna barátnőmre, de nem tud beszélni Cia... mérgelődtem mikor a kelések jöttek ki. Elég haragos voltam ahhoz, hogy farkast öltsek és egy mozdulattal át is változtam egy szép aranybarna nagytermetű farkassá, és néztem a farkas szememmel Ciára, és morogtam. Nem tudom miért csináltam ezt, de talán így kevésbé fog tovább kínozni. Nem törődtem a lánnyal, megfogtam magam ellőktem, nagy erővel és elfutottam a sellőtóhoz. Mostanában oda járok gondolkodni csak azért  hogy ne beszéljek senkivel. Mióta a született gyermekeimet is elvesztettem, eléggé lelombozodtam és talán Jason egy utánpótlás és az a baj beleszerettem. Nem fogok, átkokat szórni mardekáros módra, az nem az én kenyerem.  Visszaváltoztam, majd visszaindultam egy sóhajjal a többiekhez. Na jó. Megálltam az egyik fa mögött figyeltem, a két lányt, majd fogtam magam és kimondtam suttogva a varázsigét:
- Faber Labrum! - Ennek hatására egy láthatlan kar jelent meg éreztem is de ők nem látják. Elraktam a pálcát, maíjd néztem a két lányra.
- Szerintem, eleget veszekedtünk nem? Te Cia szüntesd meg légyszíves a varázsigéket. Kérlek. - Gügyőgtem kedvesen barátnőmnek, majd Stefaninak csináltam egy Finitét, és közben Cia farmerjának a cipzárját, meg a gombjával szarakodtam és hopsz leesett. Úgy tettem mintha semmi sem történt volna, kicsit kuncogni kezdtem.

- Te.. nem akarlak megbántani, de anyukád rossz helyen vásárolta a farmeredet, sezrencse hogy nem SVK-n eset le... - Mondtam Ciának, nevetve.

Patricia

Megnézem mi ez a rendbontás a fenyvesek között, majd szépen visszamegyek a klubhelyiségbe és akik csak egy nyikkanással is zavarna merik majd a napomat, mindet bezárom egy wc-be. Nem is én. Majd szerzek valakit, aki megcsinálja helyettem. Hiszen, mint azt már megmondták én úgysem végzek piszkos munkát. Ma pedig kedvem sincs hozzá, így nem okozhatok senkinek sem csalódást. Szóval sietek, de ez a két esztelen tyúk nem. Miért érnek ezek ennyire rá? Lábaim egyszer csak táncba kezdtek és szinte már önálló életet éltek. 

- Melyik idióta nyomorék csinálta ezt? - sipítoztam és próbáltam erőtvenni magamon, hogy abbamaradjon ez az idétlen cirkusz, melynek főszereplője én vagyok. Mikor végre megszűnt az átok hatása, gyilkos pillantásokat löveltem a két lány felé.

- Egyszer még ezért megöllek titeket. Nem is egyszer. Majd most. Az iskola területén kívül vagyunk. Itt egyenjogúak vagyunk, itt már nektek sem kell a tanárok seggét kerekre nyalni - jegyeztem meg undorodva, majd vékony ujjaim között forgatni kezdtem a pálcát és azon gondolkoztam, melyikük milyen átkot érdemel. Stefani mondatára azonban megsemmisülve meredtem magam elé. Én szeretek ilyen lenni. Soha nem fogok megváltozni. Itt az ideje meggyőznöm magam, hogy Deniel nem azért ment el, mert megunt.

- Kössz - jegyeztem meg gúnyosan, majd lemaradtam tőlük és lassan haladtam mögöttük, hogy beszélgetésüket még hallhassam. Túl kellene tennem magam ezen. De előtte még mind a ketten megbűnhődnek. A szavakat csak suttogtam, meg ne hallják:

- Densaugeo! Confundo! - küldtem Stefani felé a fognövesztő és zagyváló átkot, majd pálcámmal Worren felé pöccintettem és a lány arcán undorító kelések nőttek, majd hogy ne járjon annyit a szája nyelvét az ajkához ragaasztottam. 

- Nagyon jó. Az egyik nem tud beszélni, a másik meg két ember helyett is tökéletesen elég hülyeséget tud elpofázni. Szóval, csak, hogy tudjátok, pálcákat lehet eldobni, ugyanis minden bűbáj, kivéve a Finite, rajtatok fog érvényesülni - mondtam angyalian mosolyogva és tovább indultam.

- Szívás gyerekek...

Stefani

- Igazad van. 10pont a Mardekártól mert felkeltél. - Húztam gonosz mosolyra ajkaim. Pedig ma egészen kedves vagyok. Nagyon látszik rajta ,hogy minden pillanatban azt várja mikor átkozom meg. Hát nem most fogom, inkább mikor nem számít rá. Rögtönzök majd egy kicsit. De most unalmas lenne. Minek úgyis számít rá.
- Nem csak azt hiszem, hanem én is vagyok. És nyugodtan kitehetlek. Igaz Mia? - Még mindig nem vettem le ajkamról a rosszat sejtető mosolyom ,kék szemeimet pedig Cia szürke szemeibe fúrtam.
- Te olyan vicces vagy. Mindjárt megszakadok a nevetéstől. - Húztam lefelé számat. - Tudod én nem te vagyok, hogy bárkit is elüldözzek, mint például Dent, hanem aki vonza az embereket. Tudod ez pont az ellentéte. - Tettem egy hirtelen mozdulatot ,mintha pálcáért nyúlnék, hát persze ,hogy nem kellett csalódnom.

- Brávó! Brávó! - Szakadtam a nevetéstől ,miközben Ciának tapsoltam. Szerintem egyszerűen borzalmas táncos. Mi van? Mia megcsalta Mattet? Hah.
- Ügyes vagy. Habár nem. Matt egész jó fej. Miért csaltad meg? Pedig még Brendon is imádja. Na nembaj lesz egy meleg párunk. - Nem gondoltam volna ,hogy pont Mia csalja meg a barátját. Ez azért sokkolt.

- Te Goldwin ne oszd már a nemlétező eszedet. Inkább menjünk az erdőben. - Indultam el ,magam mögött hagyva a két másik lányt...

Mia

- Mióta? Mióta Cica? Azóta hogy nem a Roxfortban tanultam ezt meg és elszoktam Járni Jasonhöz, hogy segítsen. Apropó jut eszembe, közölte hogy meghívhatlak titeket egy bál félére,  farkas bál lesz... ti lesztek a főfogás... - Mondtam nevetve, majd elővettem a pálcám na most van véged Anastacia... Egy mozdulattal  megfogtam és táncoltató bűbájt adtam a lánynnak. Jó mi? Még elnézném, hogy a koreográfiát, csinálja.

- Egyébként, jó táncos lennél, hogyha nem gyorsulnának a lábaid be. Imádom ezt csinálni. - Súgtam oda barátnőmnek, Stefinek majd míg táncol, gondolkozom mit csináljak. Nem biztos, hogy jó ötlet elmondani... Egy próbát megér. - Megcsaltam Mattet.Jasonnel.. A vérfarkasos cucc csak egy kitaláció, volt hogy Mattett lerázzam. egy jó ideje együtt vagyok vele... - Fejeztem be a mondatot, majd leállítottam a táncoslábú miss babát. - Untam a trappolásodat. Figyelj, elmondom neked is. A vérfarkasos cucc hazugság volt. Egy ideje, együtt vagyok Jasonnel, és fülig beleszerettem. Matthiast akartam lerázni vele. Na mindegy, menjünk már a rengetegbe, hideg van és a fagy meg az erős szél előtt vissza akarok érni. - Mondtam ingerülten a lányoknak.

Patricia

Szemforgatva hallgattam, ahogy a két fontoskodó tyúkeszű liba levonogat pontokat a házamtól. Majd visszaszerezzük. Mi nekem ötven pont? Megemlíteni ugysem meri senki, vagy a szememrehányni, hiszen félnek, hogy még az utolsó hajszálat is leátkozom a formátlan, mutáns fejükről. 

- Worren - küldtem felé egy angyali báj vigyort, de pálcámat úgy kellett combomhoz szorítanom, mert félő volt, hogy valamelyik pillanatban lenyomom pálcámat a Hugrabugros száján. - Alig várom. Tudod mi a baj, csótánykám? Hogy nem tudod még használni sem a tiltott átkokat - kacsintottam rá a lányra, majd pálcámat nadrágom farzsebébe bujtattam. Túl messzire nem tettem volna, hiszen Stefaniban soha nem fogok megbízni. Ki tudja melyik pillanatban fog megátkozni. Tőle jobban tartok, mint Worren üres és idétlen fenyegetéseitől. 

- Még valaki szeretne pontot levonni? Esetleg azért, mert ma elfelejtettem kisminkelni magam, vagy mert a hajam egyenes? Esetleg, mert nem a fekete övem van rajtam? Még valami csodás baromság, amivel megszépítitek a napomat? - kérdeztem irónikusan és figyeltem, ahogy az erődőről beszélgetnek és a Tekergőkről.

- Worren, akkor miért kell itt rontanod a levegőt? Rég nem érdekel, hogy hány vámpírt zabálsz meg reggelire. Szólj, ha végre bizonyítékot is feltudsz mutatni. Nem tudom egy diák és egy vérfarkas mióta eszi meg a vámpírokat. Ezt szétkürtölöm az iskolában és közröhej tárgya leszel - köptem megvetően a hugrabugrosnak, majd griffendéles barátnőmhöz fordultam. 

- Stefani, mielőtt azt hinnéd, hogy te vagy itt az adjon isten, el kell, hogy keserítselek. Nincs jogod kitenni - arcomra nyugalmat erőltettem. 

- Félni - forgattam meg szemeimet. Nem félek a nyulaktól, amiket szétszórtak a Rengetegben. És, hogy miért kell félni tőlük? Mert rózsaszín masnit kötöttek a nyakukba. Rémálmomba se jöjjenek elő, főleg ne, ahogy Stefani meg Worren sétáltatják őket. Stefanit három percen belül megfojtom, ha nem képes eldugaszolni a hatalmas pofikáját. 

- Figyelj, szólj már ennek a D betűs pasidnak, hogy neveljen meg. Vagy majd én megmondom neki, hogy szedjen rándba. Ha még nem üldözted el magad mellől. Na, induljun kel, mert látni akarom azokat a rettentően ijesztő szörnyeket- suttogtam a két lánynak rémisztő hangon, ahogy közöttük előre furakodtam. 

Stefani

Steff

- De igen, hátat fordítok. - Most átkozom halálra. Képes az udvar közepén jelenetet rendezni? hatodikosok vagyunk a Mrlinbe már. - Most azonnal tegyél le. - Rántottam volna én elő a pálcám ,de kiesett a taláromból. Még ,hogy én nem köszönök neki? Az csak egyszer történt meg. De ő azóta hozzám sem szól. Komolyan az a baja ,hogy másokkal barátkozok? Hát igen őt mások nem viselik el. Ennyit erről.
- Rendben majd én választok új tekergőket, akiknek nem savanyodik meg a töklé a szájukba. - Kiabáltam utána ,miután leejtett a földre. Komolyan megátkozom.

- Hoppá, tényleg... 20 pont a Mardekártól ezért a kis afférért. - Léptem oda hozzájuk. Hehe. Idén is a Grifinek kell nyerni ,épp ahogyan tavaly is. - Szégyent hozol Malazárra. - Vetettem oda Ciának. - Én nem félek. - Na jó talán egy kicsit ,de azt sem tudom mitől kéne.
- Képzeld van új pasim. David a neve ,ja nem is... Dominic. - Hoppá, hát ez jól jött ki ,na nem baj. - Na szóval akkor neked nincs bajod? Miss pálcikalábnak pedig feltűnési viszketegsége van. - Beszéltem Miával mintha Cia ott sem lenne...

Mia

- Ne azt,  a másikat... - Álmodtam, és fél fülel Patricia kiabálására lettem figyelmes. Mostanában túlhajszolom magam és kellene erőt gyűjtenem. Túl sok vámpírt végeztem ki, ez már a hobbimmá vált.
- Héé. csajok köszi, miért ne hasonlítana hozzám? Talán mert keveset vagyok az iskolában. Nos ha igazán kíváncsiak vagytok mit is csinálok minden délután és egész éjszaka elmondom nektek. De tedd le Stefanit, mert én fogom rád küldeni a tiltott átkot. - Sziszegtem a barátnőm arcába. - Két napja újszülött vámpírokat végeztem ki és a vérük egyszerüen isteni volt. És nem tudok leállni a gyilkolászással. - Mondtam idegesen forgó szemekkel Stefaninak, meg Ciának. Nincs kedvem lelkizni erre meg nekem jön?
- Kicsim, Oda figyelnék, de sajnálatos módon te vagy a vak. Nem én. Még egy rossz szó és a barátnőmtől is levonok pontot a Prefektusi hatalmamnál fogva. - Mutattam a jelvényre, remélem elfelejti hogyha én szolgálatban vagyok akkor tisztelettel beszéljen velem. Istenem, szemtelen kölykök.

- Menjünk ki a rengetegbe, állítólag valalmi új lényt hoztak be Legendás lényekre de senki nem nézheti meg. Egyszer a Prefike is megszegheti a szabályt, főleg hogy van rá engedélye, hogy etesse az "ismeretlen" lényt. - Vigyorogtam a lányokra, majd előkaptam a pálcámat, és nem tudom ki lesz benne. - Nos? Féltek? - Kérdeztem tőlük...

- Hja, és Stefani nekem ha bajom lenne tudod, hogy elmondanám de ha éppen tudni akarod, majd elmondok még valamit. De nem most. - Elindultam, az udvar felé, az ajtónál, vagy kapunál megálltam és biccentettem, hogy most jönnek e.

Patricia

Arcomon a jól megszokott érzelemmentes álarcommal szeltem át a hatalmas iskolát. Félre értés ne essék. Mások azért rohangálnak a folyosókon, mint a vadbarmok, mert keresnek valakit. Hát én nem futkározok senki után. Főleg nem azok után, akik meg sem érdemlik. Ideges voltam. Punnyadt napjaimon az ilyen embereket szoktam kilométerhiányosnak titulálni és mikor kéznél van egy-egy rakéta, még a bokájukra is ragasztom egy egyszerű bűbájjal. De aki engem szólna meg, biztos, hogy akkor nyitotta ki a száját utoljára. Ennyit erről. 

- Most mit akarsz? - förmedtem rá Stefanira a kelleténél indulatosabban. - Mi bajom van? Érdekel? Te - üvöltöttem a lány képébe, aki már indult is vissza a társaságához. - Na idefigyelj, ameddig én beszélek hozzád, nem fordíthatsz hátat nekem - hisztiztem miközben előkaptam pálcámat és Stefani hamarosan fejjel-lefelé lógott előttem az udvar közepén. 

- Amikor csak szembejössz a folyosón, kikerülsz. Ha reggelikor köszönök, te csak elfordulsz. Ha odamennék hozzád, lelépsz másokkal. Mondjuk Griffendélesekkel. Hát boccs, ha én nem mutatkozok mindenféle griffendéles agyatlan sörényes barommal. Veled kivételt tettem, de Te nem vagy kíváncsi rám. Ennyit erről. Ne hasonlíts Worrenhez. Azt se tudom mi van vele. De menjél szerezz Tekergőket, akikkel mostanában mindent megbeszélsz - köptem gúnyosan, majd végetvetettem a varázslatnak és befelé indultam.

- Worren nyisd már ki a szemed - kiabáltam rá a lányra, akinek nagy erővel nekiütköztem. 

Stefani

Éppen pár évfolyamtársammal beszélgettem az udvaron, jó a fele, na jó mindegyik fiú ,de mi azzal a baj? Na szóval épp velük beszélgettem és tényleg nem volt semmi komoly ,amikor Ciát pillantottam meg. Ideje lenne most már elkapni. Na nem ,mintha annyira ragaszkodnék hozzá. De mégiscsak tekergő. Na jó azért ragaszkodok.
- Na jó ,akkor most szépen elmondod mi bajotok van velem. Miért kerültök Miával mióta ideértünk. Nehogy azt mond ,hogy nem teszitek ,mert megőrülök. - Léptem oda Cia elé akinek már megint valami baja van. Mióta az iskolában vagyunk szinte nem is láttam őket és ha beszéltem is velük ,akkor is ridegek voltak ,mint a jégcsap. A táborba még semmi bajuk sem volt. Mit is csináltam ott? Hú de rossz a memóriám ,de most tényleg.
- Hé, hozzád beszélek. A táborban csináltam valamit? Jó tudod mit? Nem is érdekel. Ha arra se vagytok képesek ,hogy elmondjátok akkor ennyi. Nem kötelező nekünk beszélgetnünk. - Vetettem oda neki egy grimasszal és inkább otthagytam és visszaléptem a többiekhez.

Stefani

Steff

- Nem érdekel a hisztitek, szerintem pompásan van az elrendezés és nem tűrök ellen véleményt. Mellesleg hisztizhettek ,már a Professzoroknál van a beosztás. - Fordultam sarkon dacosan és otthagytam őket, de előtte még bőröndjeim lekicsinyítettem és bőrkabátom zsebének mélyére süllyesztettem a csomagok halmát.

Nem hiszem már el ,hogy Miának is mindig el kell tűnnie ,ez a hülye Matt meg soha nem tud semmit. Mindig minden munka rám marad. Jól van akkor. Még leadom az "Önkéntesen listáját" Amin csak két olyan név szerepel akik soha, de soha nem jelentkeznének hasonló feladatra. "Patricia A. Goldwin és Reina Anderson". Ideje lesz megtudniuk ki is a jobb.

- Igen segíthetsz. - Nyomtam Cia kezébe a lapocskát amin ismét a beosztás díszelgett. - Nyugi ez is csak másolat. - Nyögtem oda és már láttam is ki közeledik felém.
- Hol van a nővéren ,mert én isten bizony megfojtom. - Szorítottam össze apró ökleim, de nem éppen olyan választ kaptam amit akartam.

- Jake felfogtad ,hogy nem érdekel? Ne szólj semmit azt hittem már felfogtad ,hogy végeztünk. - Nyögtem monológom amit már több ezerszer motyogtam a mai nap folyamán is.
- megérteném, de a szemeid pont az ellenkezőjét tükrözik. - ezt nem hiszem el ,miért kell ilyen cukinak lennie?
- Idióta. - Űtöttem mellkasára szemeimet pedig eltakartam előle. Túlságosan ismert és látta mit érzek. Igaza volt, habár ezt nem fogom bevallani de teljes mértékben igazat beszélt. Mia?? - Bocs.. - Hagytam ott mielőtt meg szólhatott volna. Majd gyorsított tempóval közeledtem a lányok felé ,majd szépen megtorpantam és csak néztem Miára mintha csodát látnék. Én a nagy hülye.

- Nem, Cia szépen megold mindent úgy is szeret mindenbe beleugatni. - űürtem el egyik göndörödő hajtincsemet arcomból. - Brendon elmondta mi történt. Izé én sajnálom. De elhiheted így a legjobb. - vetettem Mia felé ridegen és erélyesen..