Patricia
Fájdalmasan nyögtem fel, mikor meghallottam Reina szavait.
- Nem - ennyit voltam képes kipréselni magamból, majd bőröndömet, immár hangyányi méretében zsebre tettem. A Szellem Szállás előtt csak vetettem egy célzó pillantást Reinára. Ha akar megvárhat, de ha jön, nem fogom kizárni. Lassan mégis határozottan tártam ki magam előtt az ajtót, ami nyikorogva mutatott utat. Belépve hallottam az ócska hajópadló recsegését, mely minden kecses lépésemet követte. A falon nagyobb repedések voltak, és a vakolat nagy része is lehullott. Egy valami azonban eltűnt, és ettől egyszerűen megőrültem. Kutatni kezdtem, minden egyes négyzetmétert felbolygattam, de sehol nem volt. Nincs meg. A szoba közepén álló fekete, szakadt kanapéra lerogytam és tenyerembe temettem arcomat. Hova tettem, hova tettem. Ennyire hülye is csak én lehetek. Reina hibája, miért kellett azt mondania, hogy dobjam el. Még, jó, hogy nem... ez az. A szekrényhez léptem, mely mögött ott volt a falba épített dobozka. Reménykedve, remegő kezekkel húztam ki belőle valamit.
Ujjaim között forgattam az arany gyűrűt, és ködös tekintettel meredtem Reinára, aki ott ült mellettem a lépcsőn. Szapora lépésekkel megérkezett Stefani. Csak fél füllel figyeltem szónoklásaikat. Tudtam, hogy csak segíteni akartak, de nem ez járt a fejemben, hanem a baba. Vissza akarom kapni.
- Hazudtam - motyogtam olyan halkan, hogy reméltem nem hallja meg egyikük sem. - Nem, ez még nem volt kikészítő. De nem tudom, elmondjam -e nektek. Félek, hogy örökre megutáltok. Nem fogtok megérteni - dőltem neki az ajtónak, és Steff vállára hajtottam a fejem, aki a baloldalamon ült, míg Reina a jobbon.
Fájdalmasan nyögtem fel, mikor meghallottam Reina szavait.
- Nem - ennyit voltam képes kipréselni magamból, majd bőröndömet, immár hangyányi méretében zsebre tettem. A Szellem Szállás előtt csak vetettem egy célzó pillantást Reinára. Ha akar megvárhat, de ha jön, nem fogom kizárni. Lassan mégis határozottan tártam ki magam előtt az ajtót, ami nyikorogva mutatott utat. Belépve hallottam az ócska hajópadló recsegését, mely minden kecses lépésemet követte. A falon nagyobb repedések voltak, és a vakolat nagy része is lehullott. Egy valami azonban eltűnt, és ettől egyszerűen megőrültem. Kutatni kezdtem, minden egyes négyzetmétert felbolygattam, de sehol nem volt. Nincs meg. A szoba közepén álló fekete, szakadt kanapéra lerogytam és tenyerembe temettem arcomat. Hova tettem, hova tettem. Ennyire hülye is csak én lehetek. Reina hibája, miért kellett azt mondania, hogy dobjam el. Még, jó, hogy nem... ez az. A szekrényhez léptem, mely mögött ott volt a falba épített dobozka. Reménykedve, remegő kezekkel húztam ki belőle valamit.
Ujjaim között forgattam az arany gyűrűt, és ködös tekintettel meredtem Reinára, aki ott ült mellettem a lépcsőn. Szapora lépésekkel megérkezett Stefani. Csak fél füllel figyeltem szónoklásaikat. Tudtam, hogy csak segíteni akartak, de nem ez járt a fejemben, hanem a baba. Vissza akarom kapni.
- Hazudtam - motyogtam olyan halkan, hogy reméltem nem hallja meg egyikük sem. - Nem, ez még nem volt kikészítő. De nem tudom, elmondjam -e nektek. Félek, hogy örökre megutáltok. Nem fogtok megérteni - dőltem neki az ajtónak, és Steff vállára hajtottam a fejem, aki a baloldalamon ült, míg Reina a jobbon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése