Patricia
- Most, hogy megjött az újságírónk is, itt az ideje, hogy megtudjátok a teljes igazságot és az a félig elkészült cikk is a reális tényekkel valóságot lásson - meredtem vádlón Prudence-re, majd felpattantam és kezemet tördelve lehajtottam fejem, hogy erőt gyűjtsek. Meg fognak utálni, de most már mindegy.
- Mikor elmondtam, hogy terhes vagyok, úgy döntöttem elvetetem. Nem érdekelt, hogy kié, nem érdekelt, senki másnak a véleménye. Az én testem volt, az én életem és az én döntésem. Nem haboztam, elmentem a klinikára, hogy mindent bevalljak apámnak, aki már sejtette a dolgot és véget vessek ennek az őrültségnek. Azonban mikor ott álltam a váróban, egy fiatal, nőt láttam meg, akinek nem lehetett gyereke. Hosszú évek próbálkozása után sem, sem mesterségesen. Életemben talán először érdekelt egy másik ember érzése, az, hogy a hasamban növekvő gyerek jó helyre, szerető családba kerüljön. Jól döntöttem akkor. Mikor már az állapotomat nem tudtam titkkolni, bő ruhákban jártam, és végső soron Reinához fordultam - hallgattam el pár percre majd nagy levegőt vettem és folytattam. - Megfőzte a bájitalt, így senki nem jöhetett rá, nem volt veszélye a dolognak.
- Szerintem mindenki tudja, ki az apa - túrtam bele hajamba és most nyugtatóan hatottak rám a selymes tincsek ahogy vékony, fehár ujjaim végig siklottak közöttük. - A gyűrű segítségével megtalálom Denielt, mert azt mondta, hogy ha felveszem, tudni fogom hol van. Ha meg van Deniel, együtt megkeressük a fiunkat - mondtam örömmel és izgatottsággal hangomban. A gyűrűt még mindig nem mertem felvenni, csak nézegettem. Rettegtem, hogy már más nővel van, esetleg, hogy nem kellenék már neki és a gyerek sem. Miért velem türténik ez? A régi életemet vissza kell kapnom, de nem ilyen áron, mert az már ugysem lesz ugyan olyan.
- Tudom, most mindenki pár szép szót a fejemhez vág és elmegy - mondtam keserűen gunyoros vigyorral és felhúzott térdekkel visszaültem a lányok mellé, és lassan, csukott szemmel kezdtem felhúzni a gyűrűt.
- Most, hogy megjött az újságírónk is, itt az ideje, hogy megtudjátok a teljes igazságot és az a félig elkészült cikk is a reális tényekkel valóságot lásson - meredtem vádlón Prudence-re, majd felpattantam és kezemet tördelve lehajtottam fejem, hogy erőt gyűjtsek. Meg fognak utálni, de most már mindegy.
- Mikor elmondtam, hogy terhes vagyok, úgy döntöttem elvetetem. Nem érdekelt, hogy kié, nem érdekelt, senki másnak a véleménye. Az én testem volt, az én életem és az én döntésem. Nem haboztam, elmentem a klinikára, hogy mindent bevalljak apámnak, aki már sejtette a dolgot és véget vessek ennek az őrültségnek. Azonban mikor ott álltam a váróban, egy fiatal, nőt láttam meg, akinek nem lehetett gyereke. Hosszú évek próbálkozása után sem, sem mesterségesen. Életemben talán először érdekelt egy másik ember érzése, az, hogy a hasamban növekvő gyerek jó helyre, szerető családba kerüljön. Jól döntöttem akkor. Mikor már az állapotomat nem tudtam titkkolni, bő ruhákban jártam, és végső soron Reinához fordultam - hallgattam el pár percre majd nagy levegőt vettem és folytattam. - Megfőzte a bájitalt, így senki nem jöhetett rá, nem volt veszélye a dolognak.
- Szerintem mindenki tudja, ki az apa - túrtam bele hajamba és most nyugtatóan hatottak rám a selymes tincsek ahogy vékony, fehár ujjaim végig siklottak közöttük. - A gyűrű segítségével megtalálom Denielt, mert azt mondta, hogy ha felveszem, tudni fogom hol van. Ha meg van Deniel, együtt megkeressük a fiunkat - mondtam örömmel és izgatottsággal hangomban. A gyűrűt még mindig nem mertem felvenni, csak nézegettem. Rettegtem, hogy már más nővel van, esetleg, hogy nem kellenék már neki és a gyerek sem. Miért velem türténik ez? A régi életemet vissza kell kapnom, de nem ilyen áron, mert az már ugysem lesz ugyan olyan.
- Tudom, most mindenki pár szép szót a fejemhez vág és elmegy - mondtam keserűen gunyoros vigyorral és felhúzott térdekkel visszaültem a lányok mellé, és lassan, csukott szemmel kezdtem felhúzni a gyűrűt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése