Dylan
- Matthias, nem tudom miért vagy ennyire ellenséges, hiszen, nem szolgáltam rá. Őszintén, egyszer történt meg Prudence és köztem, én meg nem kérdezem, hányszor döntötted meg Patriciát - köptem ridegen a szemébe a szavakat és Ciát magamhoz rántottam. Mattben már régen nem bíztam, nem monst fogom elkezdeni. Egy biztos, hogy nem tudhatja meg Cia, hogy még volt pár ilyen eset. Nem azért mert haragudna, hogy mit tettem, sokkal inkább, hogy nem mondtam el neki már a legelején. Mondjuk, Prue-ról is körülbelül három napja szerzett tudomást. A többit viszont megtartom magamnak. Hiszen megváltoztam. Én már nem az vagyok, aki akkor voltam. Ő segített a változáshoz. Hihetetlen, hogy mióta megismertem, minden a feje tetejére állt.
- Elmehettek nyugodtan, semmi keresni valótok itt, most, hogy kipattogtátok magatokat. Feleslegesen idegesítjük egymást. Gondolom nektek is van jobb dolgotok, mint itt állni a szoba közepén. De ha mégsem, akkor lehettek gyertyatartók. Engem nem zavartok, Cia sem szégyenlős - vigyorogtam gunyorosan Brendonra, majd Mattre pillantottam aki Ciával nézett farkasszemet. Ahogy magamhoz akartam ölelni a lányt éreztem az ellenállását, így megijedtem, hiszen, ki tudja mit mondott neki Darwin.
Patricia
- Igaza van, menjetek el - nyögtem csendesen, és hagytam magam. Dylan túl magabiztos volt és lenéző. Ismertem már annyira, hogy tudjam titkol valamit előlem. Ki akartam deríteni, de a két srác jelenlétében nem fog menni, viszont ha elmennek, akkor meg ki tudja mit találnak ki Dylannek. Ezek ketten képesek és kinyírják.
- Rendben, mit tehetnénk, hogy végre lenyugodjatok? Dylanért kezeskedem, nem érdekel a véleményetek sem. Továbbá nyugodtan papolhattok tovább, Prue nem volt kényszerítve, hogy igyon. Vita lezárva. Nem akarom, hogy holnap feldobjátok a folyosón a talpatokat. Nem akarom, hogy párbajozzatok. Megtörtént, és senkinek nincs baja - magyaráztam ridegen, majd leültem a kanapéra, majd hamarosan Dylan is követett.
- Steff, végre egy fokkal normálisabb ember - vigyorogtam rá keserűen. - Pedig örülnék, ha nem hagynál itt. Meg van a pálcád, akár maradhatsz is - kérleletem a lányt, majd lehúztam magam mellé a kanapéra.
- Hogy mi történt? Hosszú történet. Mondjuk, hogy Brendon olyan emlééket látott amihez semmi köze nem volt - tagoltam idegesen, majd hátra dőltem.
- Matthias, nem tudom miért vagy ennyire ellenséges, hiszen, nem szolgáltam rá. Őszintén, egyszer történt meg Prudence és köztem, én meg nem kérdezem, hányszor döntötted meg Patriciát - köptem ridegen a szemébe a szavakat és Ciát magamhoz rántottam. Mattben már régen nem bíztam, nem monst fogom elkezdeni. Egy biztos, hogy nem tudhatja meg Cia, hogy még volt pár ilyen eset. Nem azért mert haragudna, hogy mit tettem, sokkal inkább, hogy nem mondtam el neki már a legelején. Mondjuk, Prue-ról is körülbelül három napja szerzett tudomást. A többit viszont megtartom magamnak. Hiszen megváltoztam. Én már nem az vagyok, aki akkor voltam. Ő segített a változáshoz. Hihetetlen, hogy mióta megismertem, minden a feje tetejére állt.
- Elmehettek nyugodtan, semmi keresni valótok itt, most, hogy kipattogtátok magatokat. Feleslegesen idegesítjük egymást. Gondolom nektek is van jobb dolgotok, mint itt állni a szoba közepén. De ha mégsem, akkor lehettek gyertyatartók. Engem nem zavartok, Cia sem szégyenlős - vigyorogtam gunyorosan Brendonra, majd Mattre pillantottam aki Ciával nézett farkasszemet. Ahogy magamhoz akartam ölelni a lányt éreztem az ellenállását, így megijedtem, hiszen, ki tudja mit mondott neki Darwin.
Patricia
- Igaza van, menjetek el - nyögtem csendesen, és hagytam magam. Dylan túl magabiztos volt és lenéző. Ismertem már annyira, hogy tudjam titkol valamit előlem. Ki akartam deríteni, de a két srác jelenlétében nem fog menni, viszont ha elmennek, akkor meg ki tudja mit találnak ki Dylannek. Ezek ketten képesek és kinyírják.
- Rendben, mit tehetnénk, hogy végre lenyugodjatok? Dylanért kezeskedem, nem érdekel a véleményetek sem. Továbbá nyugodtan papolhattok tovább, Prue nem volt kényszerítve, hogy igyon. Vita lezárva. Nem akarom, hogy holnap feldobjátok a folyosón a talpatokat. Nem akarom, hogy párbajozzatok. Megtörtént, és senkinek nincs baja - magyaráztam ridegen, majd leültem a kanapéra, majd hamarosan Dylan is követett.
- Steff, végre egy fokkal normálisabb ember - vigyorogtam rá keserűen. - Pedig örülnék, ha nem hagynál itt. Meg van a pálcád, akár maradhatsz is - kérleletem a lányt, majd lehúztam magam mellé a kanapéra.
- Hogy mi történt? Hosszú történet. Mondjuk, hogy Brendon olyan emlééket látott amihez semmi köze nem volt - tagoltam idegesen, majd hátra dőltem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése