Patricia
- Nem, nem kell senkinek segíteni. Én egyedül megoldom - makacskodtam, majd kinyitottam a Tekergő Szoba ajtaját és az újonnan szerzett Merengő felé lépdeltem, egészen lassan. Még tegnap este tettem oda a kis fiólát, de ez valamiért nem kékkel volt felcímkézve, hanem sárgával. Remélem senki nem cserélte ki a két emléket, mert nekem a Denielesre van szükségem, hogy megtalálhassam. Egy ideig csak nézegettem az üvegcsét, és a gyűrűmet lekapcsoltam az ezüst láncról melyen a nyakamban függött. Nézegettem a gyönyörű ékszert, majd felhúztam az ujjamra és visszafordultam a merengőhöz, de ekkor már Brendon benne volt, az emlékkel együtt. Remek. Nem tudom ki engedte meg neki, hogy megnézze a bál estéjét Reináéknál. Semmi köze nincs hozzá. Kotnyeles, idióta. Pálcámat elővettem, majd én is utána mentem.
- Kicserélték - nyöszörögtem csendesen, főleg mikor megláttam magammal szemben Dylant. Valahogy most más volt és a szemeiben sem az a vad vágy lobogott amit már megszoktam. Ködös volt és csillogott. Közelebb hajoltam és az ingje bűzlött az alkoholtól és a cigarettától. Felnéztem rá, de ő csak vigyorogva bámult egy pontot a hátam mögött. Hátra fordultam, majd megláttam Prudencet, aki éppen valami italt ivott. Mikor letette a poharat rögtön felkaptam és megnéztem az üveg falát. Jól látszott rajta, hogy a por nyomokat hagyott.
- Igazat mondott - újabb elfojtott nyögést hallattam, majd hátrálni kezdtem miközben figyeltem, ahogy Prue Dylan nyakába veti magát és hevesen megcsókolja. Már majdnem a falhoz értem, mikor valaminek neki ütköztem. Ahogy hátra néztem, láttam, hogy Brendon állt mögöttem. Arca értetlenséget és dühöt tükrözött. Pont a legjobb emlékbe kellett belemásznia. Ha ezt Worren megtudja, kinyír. Mondjuk, nem én vittem bele Brendont, sokkal inkább ő engem.
- Brendon, menjünk - húztam volna, de csak megkövülten állt az események előtt és nézte ahogy a húgát Dylan az ágyra dönti. Enyhe féltékenység fogott el, de aztán már nem is érdekelt, hiszen átvertek, sokkal inkább ezzel kellett most törölnöm. Valaki azt akarta, hogy ezt nézzem meg a Denieles emléket pedig egyszerűen elvitték. Miért vannak ellenem? Ugyis megtalálom Denielt. Meg kell találnom.
- Gyere, nem nézzük meg. Eleleget láttunk - mondtam a fúnak, majd gyengéden megfogtam a kezét és kihúztam az emlékből. Megfaygott a szobában a levegő, ő örjöngött és pedig letört voltam. Ezért Dylannel számolni fogok. Mégis csak az egyik barátnőmről volt szó. Nem hagyom szó nélkül.
- Nem kellett volna kíváncsiskodnod és akkor most nem lenne baj - mondtam neki ridegen majd leültem az asztal szélére.
- Nem, nem kell senkinek segíteni. Én egyedül megoldom - makacskodtam, majd kinyitottam a Tekergő Szoba ajtaját és az újonnan szerzett Merengő felé lépdeltem, egészen lassan. Még tegnap este tettem oda a kis fiólát, de ez valamiért nem kékkel volt felcímkézve, hanem sárgával. Remélem senki nem cserélte ki a két emléket, mert nekem a Denielesre van szükségem, hogy megtalálhassam. Egy ideig csak nézegettem az üvegcsét, és a gyűrűmet lekapcsoltam az ezüst láncról melyen a nyakamban függött. Nézegettem a gyönyörű ékszert, majd felhúztam az ujjamra és visszafordultam a merengőhöz, de ekkor már Brendon benne volt, az emlékkel együtt. Remek. Nem tudom ki engedte meg neki, hogy megnézze a bál estéjét Reináéknál. Semmi köze nincs hozzá. Kotnyeles, idióta. Pálcámat elővettem, majd én is utána mentem.
- Kicserélték - nyöszörögtem csendesen, főleg mikor megláttam magammal szemben Dylant. Valahogy most más volt és a szemeiben sem az a vad vágy lobogott amit már megszoktam. Ködös volt és csillogott. Közelebb hajoltam és az ingje bűzlött az alkoholtól és a cigarettától. Felnéztem rá, de ő csak vigyorogva bámult egy pontot a hátam mögött. Hátra fordultam, majd megláttam Prudencet, aki éppen valami italt ivott. Mikor letette a poharat rögtön felkaptam és megnéztem az üveg falát. Jól látszott rajta, hogy a por nyomokat hagyott.
- Igazat mondott - újabb elfojtott nyögést hallattam, majd hátrálni kezdtem miközben figyeltem, ahogy Prue Dylan nyakába veti magát és hevesen megcsókolja. Már majdnem a falhoz értem, mikor valaminek neki ütköztem. Ahogy hátra néztem, láttam, hogy Brendon állt mögöttem. Arca értetlenséget és dühöt tükrözött. Pont a legjobb emlékbe kellett belemásznia. Ha ezt Worren megtudja, kinyír. Mondjuk, nem én vittem bele Brendont, sokkal inkább ő engem.
- Brendon, menjünk - húztam volna, de csak megkövülten állt az események előtt és nézte ahogy a húgát Dylan az ágyra dönti. Enyhe féltékenység fogott el, de aztán már nem is érdekelt, hiszen átvertek, sokkal inkább ezzel kellett most törölnöm. Valaki azt akarta, hogy ezt nézzem meg a Denieles emléket pedig egyszerűen elvitték. Miért vannak ellenem? Ugyis megtalálom Denielt. Meg kell találnom.
- Gyere, nem nézzük meg. Eleleget láttunk - mondtam a fúnak, majd gyengéden megfogtam a kezét és kihúztam az emlékből. Megfaygott a szobában a levegő, ő örjöngött és pedig letört voltam. Ezért Dylannel számolni fogok. Mégis csak az egyik barátnőmről volt szó. Nem hagyom szó nélkül.
- Nem kellett volna kíváncsiskodnod és akkor most nem lenne baj - mondtam neki ridegen majd leültem az asztal szélére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése