Ó, csak tudnám, hogy miért nem tudok valóban ölni a pillantásommal. Pedig annyi kellemetlen embertől szabadíthattam volna meg a világot. Példának okáért vegyük, mondjuk Worrent. Egy felkapaszkodott sárvérű, akinek pech-sorozata miatt még egy kis farkast kór is sikeresen beszerzett magának. Nos, nem hiszem, hogy túlzottan megrázna a hiánya. Jesszus, ma még a szokásosnál is gonoszabb vagyok. Csak tudnám, hogy mi a fene bajom van… Karbatett kézzel hallgattam Ciát, aztán mikor a főzetes részhez ért kissé megdöbbentett. Igazán szólhatott volna, hogy neki kell a bájital, akkor talán még alaposabban készítettem volna el. Nem mintha amit csináltam nem lett volna tökéletes. Dankey, Dankey, mindig csak az az idióta. Nem fog utána menni, hogy aztán Daniel elküldje a francba, utána meg megint összeomoljon. De az a remény és izgatottság, amit a szemeiben láttam felcsillanni nagyon nem tetszett. Figyeltem, ahogy felhúzza az ujjára a gyűrűt. Előbb kell megtalálnom Dankeyt, mint ő. És már tudom is ki fog nekem ebben segíteni. Persze… az egész terv végrehajtásához szükségem lesz Prudence és Stefani közreműködésére is. De kezdjük az elején. Lehunytam smaragdszín szemeimet, majd erősen koncentrálni kezdtem. „Darren! Darren, hallasz engem? Segítened kell! 10 perc múlva a Három Seprűben a… szokásos helyen. Kérlek, siess.” Nos, valami olyasmi van, hogy ha egy vámpír és egy halandó kölcsönösen isznak egymás véréből, akkor valamiféle kapcsolat alakul ki kettejük közt. Tehát bármikor, ha beszélni akarok Darrennel, de messze vagyunk egymástól, csak erősen rá kell koncentrálnom és hallja a szavaimat, én pedig ugyanúgy. Nagyot sóhajtottam, majd odaléptem Ciához és átöleltem.
- Nyugalom. Valahogy lesz, de nekem most muszáj el mennem. Stefani kérlek, menjetek vissza ketten. – fordultam a Griffendélesünk felé. – És amíg nem jövök, vissza NE hagyd egyedül. – az utolsó mondatot tátogtam, aztán távolabb mentem tőlük, intettem még egy utolsót, majd átváltoztam az animágus alakomba és könnyedén kisurrantam a rozoga házból és csendes léptekkel haladtam végig Roxmorts utcáin. Igen, elég érdekes látványt nyújthatott, ahogy egy hiúz mászkál a faluban, de nem tehetek róla, hogy ezzé tudok változni. De nem is bánom. Az egyik sikátorban újra visszaváltoztam, majd sietve mentem be a kocsmába, ott intettem a pultosnak, majd felszaladtam a lépcsőn, végig a folyosón, majd benyitottam a 3-as számú szobába. Megkönnyebbülten észleltem, hogy egy féloldalas mosollyal az arcán Darren várt rám, kényelmesen elhelyezkedve az egyik fotelben.
- Egyszer le fogunk bukni és akkor nekem végem. – morogtam én is mosolyogva, majd fáradtan eldőltem az ágyon. Pár másodperc múlva már egy izmos kar ölelésében találtam magam, aki szórakozottan játszadozott a hajammal.
- Nos, miben kéne segítenem neked?
- Segíts megtalálni Daniel Dankeyt. – morogtam. – Van vele egy elintézetlen ügyem.
- Milyen elintézetlen ügy? Tudod mit, amíg nem ér hozzád nem érdekel. De meglátom, mit tehetek. Nem megy most azonnal, de megtalálom neked és, majd szólok. – mondta, majd csókokat lehelt a nyakamra. Aztán hirtelen megfeszült, abbahagyta és dühösen nézett rám. – Érzem rajtad annak az embernek a szagát. – sziszegte. Felültem, majd a tenyerembe temettem az arcom.
- Darren, ezt már megbeszéltük.
- Akkor is gyűlölöm, hogy a közeledben van. – Na, tessék. Van egy féltékeny vámpírom. Csodás.
- Sajnálom. Most mennem kell, szólj, ha megtaláltad Dankeyt. – feleltem összeszűkített szemekkel, majd felálltam és elindultam az ajtó felé.
A halántékomat dörzsölgetve figyeltem, ahogy Patricia a szobánkban izgatottan járkál össze-vissza és közben valami teljesen értelmetlen dologról fecseg, amire nem voltam képes koncentrálni.
- Fejezd, már be könyörgöm. Fáj a fejem, de kegyetlenül. – morogtam. Megőrjít ezzel a Dankey mániájával.
- Kitaláltad már, hogy hogyan fogod megtalálni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése