Arcomon a jól megszokott érzelemmentes álarcommal szeltem át a hatalmas iskolát. Félre értés ne essék. Mások azért rohangálnak a folyosókon, mint a vadbarmok, mert keresnek valakit. Hát én nem futkározok senki után. Főleg nem azok után, akik meg sem érdemlik. Ideges voltam. Punnyadt napjaimon az ilyen embereket szoktam kilométerhiányosnak titulálni és mikor kéznél van egy-egy rakéta, még a bokájukra is ragasztom egy egyszerű bűbájjal. De aki engem szólna meg, biztos, hogy akkor nyitotta ki a száját utoljára. Ennyit erről.
- Most mit akarsz? - förmedtem rá Stefanira a kelleténél indulatosabban. - Mi bajom van? Érdekel? Te - üvöltöttem a lány képébe, aki már indult is vissza a társaságához. - Na idefigyelj, ameddig én beszélek hozzád, nem fordíthatsz hátat nekem - hisztiztem miközben előkaptam pálcámat és Stefani hamarosan fejjel-lefelé lógott előttem az udvar közepén.
- Amikor csak szembejössz a folyosón, kikerülsz. Ha reggelikor köszönök, te csak elfordulsz. Ha odamennék hozzád, lelépsz másokkal. Mondjuk Griffendélesekkel. Hát boccs, ha én nem mutatkozok mindenféle griffendéles agyatlan sörényes barommal. Veled kivételt tettem, de Te nem vagy kíváncsi rám. Ennyit erről. Ne hasonlíts Worrenhez. Azt se tudom mi van vele. De menjél szerezz Tekergőket, akikkel mostanában mindent megbeszélsz - köptem gúnyosan, majd végetvetettem a varázslatnak és befelé indultam.
- Worren nyisd már ki a szemed - kiabáltam rá a lányra, akinek nagy erővel nekiütköztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése